Már öltözködnek a topcsapatok

A nagy európai bajnokságok topklubjai még csak mostanában kezdik meg a nyári felkészülést, de azért az átigazolási híreken kívül is akadnak olyan események, amelyek foglalkoztathatják a szurkolókat. Hogy mást ne mondjunk, például az, milyen mezben fog pályára lépni kedvenc együttesük a 2019/2020-as szezonban.

Sorra mutatják be a legnagyobb európai futballcsapatok az új idényre készült mezeket

A Nike és az Adidas szép sorban mutatja be az utóbbi hetekben szponzorált csapati felszereléseit, ezeket szedtük egy kisebb csokorba. Az mindenesetre megfigyelhető, hogy a legtöbb esetben vagy formabontó, vagy egy kicsit a múltba visszatekintő mezkölteményekkel érkezett meg 2019 nyara.

A Nike legnagyobb csapati közül kettő, a Barcelona és a Chelsea új dressze is impozánsra sikerült, igaz más-más ok miatt.

Barcelona

A gránátvörös-kékek 2019/20-as hazai meze alaposan elszakadt a barcás hagyományoktól, a két szín ötvözete ugyanis ezúttal nem csíkos, hanem négyzetrácsos formában öltött testet. Olyannyira nagy újítás ez, hogy a klub történetében először fordul elő, hogy a hazai mezen nem csíkos a mintázat. A mez sokak szerint eléggé hasonlít a horvát válogatott felszerelésére, azonban a Barcelona felsőjének kinézetét Katalónia fővárosának egyik negyede ihlette, amely felülről nézve hasonló négyzetrácsos képet fest.

Barcelona, hazai mez, 2019/20

A vendég felszerelés már jóval hagyományosabbra sikeredett, egésze konkrétan lemásolja ugyanis a csapat 40 évvel ezelőtti, sárga alapon gránátvörös-kék keresztcsíkkal ellátott felsőjét.

Barcelona, vendég mez, 2019/20

Chelsea

A Chelsea hazai meze is olyan lett, amelyre valószínűleg sokáig fognak majd emlékezni a klub szimpatizánsai. Akkora innovációt nem találni rajta, mint Messiék felsője esetében, hiszen a londoniak hagyományos, sötétkék színében pompázik, ugyanakkor a mintázata egészen különleges. Valamelyest megidézi a ’90-es évek stílusát, de az akkori dizájnra jellemző harsányság szerencsére hiányzik belőle. A mez szövetében ugyanis első ránézésre értelmezhetetlennek tűnő minták tűnnek fel, azonban alaposabban szemügyre véve azokat, felfedezhető, hogy a csapat hazai pályáját, a Stamford Bridge-t igyekszik ábrázolni.

Azt is lehet tudni, hogy a második számú szett fekete alapszínű lesz, erről azonban még nem nagyon látható hivatalos fotó.

Chelsea, hazai mez, 2019/20

Internazionale

Olaszországban fontos a divat, így nem kell azon csodálkozni, hogy a Nike az Inter számára is igyekezetett egy olyan mezt készíteni az új szezonra, amely követi az utóbbi idők divatját, nevezetesen a retro-vonal erősödését.

A milánóiak hazai felsője egy kicsit olyan, mint amit már megszokhattunk az elmúlt években, meg egy kicsit olyan is, amit jó húsz évvel ezelőtt is láthattunk volna a csapaton. A klasszikus, hosszanti csíkozás a kék és fekete színekkel megvan, de a mellkas vonalában, egy széles sávban keresztirányúra vált a két szín váltakozása. Maradjunk annyiban, hogy egészen ízléses, és egyedi is az új Inter-dressz.

Internazionale, hazai mez, 2019/20

A váltómez ezzel szemben sokkal egyszerűbb, letisztultabb lett. Egyszínű, egy, a szemnek épp kellemes türkizes árnyalat adja az alapot. Az egyszerűség pedig ebben az esetben gyönyörködtet is.

Internazionale, vendég mez, 2019/20

 

Az Adidas sem bízta a véletlenre az idei meztervezést, néhány sztárcsapat új öltözékét elnézve ugyanis biztosak vagyunk benne, hogy jó pár munkaóra van bennük.

Bayern München

A német bajnok 2019/2020-as hazai meze például remekül sikerült. A tiszta vörös felső egy rombusz szerű mintázatot kapott, amely a Bayern címerében és a bajor zászlóban is szereplő ábrára utal, méghozzá nagyon ízlésesen. Igazából a bőrnadrágosok felsőjében csupán ennyi a trükk, de nézegetve egy kicsit, nincs is szükség többre.

Bayern München, hazai mez, 2019/20

A vendég mez egy halvány, szürkés árnyalatú aranyszínben készült, hasonló mintával, mint a hazai dressz. Az utóbbi évek hagyományaihoz hűen, ezen a mezen a címer sem hivatalosan színiben jelenik meg, hanem csak az arany és a vállon lévő kék csíkok színében pompázik.

Bayern München, vendég mez, 2019/20

Juventus

A Juve esetében is formabontó megoldással rukkoltak el mez terén. Gondoltak egyet, és valamelyes hasonlóan a Barca-féle megoldásra, itt is szakítottak a hagyománnyal, és a csíkozás eltűnt a mezről. Illetve, ez igazából nézőpont kérdése. Merthogy az új Juve-mez egyik fele tiszta fehér, a másik pedig tiszta fekete, azaz akár két nagy csíkként is lehet értelmezni. Az is egy kis merész újítás, hogy a két sávot egy vékony, hosszanti rózsaszín csík választja el egymástól.

Juventus, hazai mez, 2019/20

A Juve másik meze, az idegenbeli már egészen más tészta. Ott bizony nem sajnálták a fantáziálást a tervezők. A zöldes-kék alapszín már önmagában is lehetne meglepő, de az igazán szemet szúró megoldás az apró, sárga színű csillagokból álló keresztirányú sáv a mez közepén. Első pillantásra kicsit olyan hatása van, mintha egy kapusmez lenne, de meg kell hagyni, jól sikerült ez a darab is.

Juventus, vendég mez, 2019/20

Arsenal

Az Ágyúsoknál adta magát a koncepció az új idényre készült mez tervezésekor. Mivel az Arsenal több mint két évtized után, most nyáron váltott vissza Adidasra, a német cég gyorsan elhatározta, hogy a közös múlt kell, hogy adja az inspirációt. Éppen ezért az új mezek, a hazai és az idegenbeli is a ’90-es évek elején hordott Arsenal-viselet pontos másolata, természetesen a mai kor divatjához igazodva. A végeredmény magáért beszél, Unai Emery gárdája kifejezetten elegáns felszerelésben feszíthet az új idényben.

Arsenal, hazai mez, 2019/20

 

Arsenal, vendég mez, 2019/20

Real Madrid

Madridban nem nagyon szokás eltérni a hagyományoktól, legalábbis ami a hazai mezt illeti. Ezt idén sem tette meg a Real és az Adidas, ugyanis a klubtörténet hagyományainak megfelelően az új dressz is hófehér színben tündököl, itt-ott néhány ízléses aranyszín berakással.

Real Madrid, hazai mez, 2019/20

A vendég mez sem mondható forradalminak a maga sötétkékes árnyalatával. Azonban itt már vittek bele egy kis izgalmat is, ugyanis felsőn több helyen is megjelennek világosabb foltok, mintha egy festő esetéről lerázott cseppek lennének.

 

Real Madrid, vendég mez, 2019/20

© Focivilág Pécs Kft. | 7622 Pécs, Bajcsy-Zs utca 9. mfsz 21-22. | +36 70 423-6044 | focipecs@furgenyuszi.hu | www.furgenyuszi.hu