Kemény szezon elé néz a Premier League

Az tikkasztó nyári edzések, felkészülési tornák, ilyen-olyan szuperkupa-meccsek, átigazolási pletykák és giga-transzferek után ezen a hétvégén az európai topbajnokságokban is útjára indul a labda. Legalább is a Premier League-ben, a négy nagy pontvadászat közül ugyanis Angliában kezdik el elsőként a bajnoki küzdelmeket.

Az pedig már első ránézésre is látszik, hogy érdekes, izgalmas szezon elé nézünk, nem lehet ugyanis biztosra venni, hogy a 2019/20-as évad végén is a Manchester City–Liverpool duó áll majd a tabella élén, bár kétségtelen, sem a címvédő City, sem pedig a BL-győztes Pool nem panaszkodhat az idei nyárra.

Pep Guardiola manchesteri bajnokcsapata ugyanis kimondhatjuk, hogy erősödött. Legalábbis az Atlético Madridtól megszerzett középpályás, Rodri feltétlenül nagy erőssége lehet majd a Citynek az új szezonban. Biztosak lehetünk benne, hogy a 70 millió euróért szerződtetett fiatal spanyol középpályást nem a padra hozta Guardiola, ez azonban már nem feltétlenül igaz a Juventustól – Daniloért és még jó 30 milliórét – megkaparintott Joao Cancelora. A portugál bekk is könnyen lehet, hogy az új idén Cityjének erőssége lesz, de neki azért meg kell majd küzdenie a csapatba kerülésért.

Joao Cancelo a Juventust hagyta ott a City kedvéért

Egyetlen dolog van csupán, ami elronthatta a címvédő hangulatát, az pedig Leroy Sané súlyos sérülése. A német válogatott szélső keresztszalag-szakadást szenvedett, így sok hónapnyi kihagyás vár rá. A csapat azonban nem feltétlenül azért szívja most a fogát, mert egy kiváló játékosa esett ki, sokkal inkább azért, mert így meghiúsult egy giga-transzfer, természetesen giga áron. A Bayern München ugyanis meg akarta szerezni Sanét, és a hírek szerint 110 millió eurós ajánlatot tervezett épp tenni a sérülés előtt. Így tehát, bárhogy is alakult volna az átigazolás, bukott vele a City. Vagy egy raklapnyi pénzt, vagy egy kiváló szélsőt. Nézőpont kérdése…

A Liverpool kapcsán az idei nyár jelmondata az állandóság volt. Jürgen Klopp már korábban kijelentette, hogy nem tervez nagy igazolásokat. Egy sajtóeseményen viccesen úgy fogalmazott, hogy most a számlák fizetésére kell a pénz, ezért nem fog igazolni senkit. Attól mondjuk azért nem tartunk, hogy a sárga csekkek okoznak fejfájást a menedzsernek, azonban tényleg nem beszélt mellé. Klopp úgy gondolkozik ugyanis, hogy egy BL-győztes csapatot, pláne, ha annak életkora is ideálisnak mondható, felesleges megerősíteni. A legnagyobb erősítés ugyanis az, ha egy ilyen csapat egyben marad. Pont ez történt a nyáron, így kíváncsian várjuk, hogy egy jó borhoz hasonló utat látunk-e majd a Pooltól, azaz az összeérés csak még jobbá teszi-e az amúgy sem rossz csapatot.

Bár az Arsenal kapcsán nagyon hosszú évek óta merül fel újra és újra, a „talán majd idén” gondolat a bajnokság rajtja előtt, azonban a 2019/20-as szezon talán tényleg hozhat valami újat. Nincs kizárva, hogy hosszú idő után most ismét beleszólhat, akár az aranyérem sorsába is a londoni együttes. Unai Emery meglehetősen tudatos erősítéseket eszközült ugyanis a nyáron: megerősítette a védelmet. Erre pedig nagy szükség volt, hiszen az előző bajnokságban, az első hat helyen végző együttes közül csak a Manchester United kapott több gólt az Ágyúsoknál.

Igaz, hogy a csapatot már 9 éve erősítő Laurent Koscielny távozott, az átigazolási időszak utolsó óráiban azonban megszerezte az Arsenal a Chelsea védőjét, David Luizt, és a Celtic, skót válogatott balbekkjét, a roppant tehetségesnek tartott Kieran Tierney-t.

Pépé és David Luiz nagy erőssége lehet az Arsenalnak az új szezonban

Mellettük a csatársorba is igazolt egyet a gárda, méghozzá a Lille 24 éves támadóját, Nicolas Pépét. Ezt a transzfert pedig nem csak úgy mellékesen kell megjegyezni, hiszen a Pépé-ért kicsengetett 72 millió font klubcsúcsnak számít. Sokakban felmerülhet, hogy vajon megéri-e ezt a pénzt az elefántcsontparti csatár? Ezt nyilván majd az idő dönti el, az azonban jelzésértékű, hogy az előző szezonban 22 gólt hintett a francia bajnokságban, a góllövőlistán így csak a PSG sztárja, Kylian Mbappé előzte meg. Nagyon úgy fest tehát, hogy az előző évinél jobb védelem lehet az Arsenalnak, elől pedig a Pépé, Lacazette, Aubameyang támadó-trióban óriási potenciál lehet.

Ha a Premier Leauge-t szemlézzük, nem lehet kihagyni a Manchester Unitedet. Még akkor sem, ha a legutóbbi, 2013-as bajnoki címük óta a Vörös Ördögök csupán egyszer, 2018-ban tudtak felállni a dobogóra. Legutóbb például hatodikak lettek, így van hova fejlődnie Ole Gunnar Solksjaer együttesének. A nyári igazolások első ránézésre nem tűnnek rossznak.

A Leicestrnek 80 millió euró körüli összeget fizetett a MU Harry Maguire játékjogáért, ami bár talán kicsit soknak tűnik, de az angol válogatott középső védővel biztosan nagy stabilitást kap a hátsó alakzat. Ugyanezt el lehet mondani Aaron Wan-Bissaka kapcsán is. A Crystal Palace-tól megszerzett szélső hátvéd is nagy hasznára lehet a MU-nak. A Swansea-től igazolt walesi szélső, a fiatal, és már a válogatottban is bemutatkozó Daniel James hosszú távon is nagy fogás lehet, a 21 éves játékost nagyon nagy tehetségnek tartják.

Romelu Lukaku távozása az Interbe még érzékenyen érintheti a MU-t

Ugyanakkor Solksjaer hosszú huzavona után végül lemondott Romelu Lukakuról, a belga támadó az Interhez szerződött. A nagy kérdés már csak az, hogy kivel fogja tudni pótolni a csapat a csatárt. Sok név felmerült már – az egyelőre még interes Icardi, a Juvét erősítő Mandzukics is –, de egyelőre Lukaku helyére nem érkezett senki…

És akkor a Chelsea-ről, a Tottenhamről még nem is ejtettünk szót, márpedig e két együttes sem tűnik úgy, hogy nagyon gyenge lesz az előttünk álló, a hétvégén már startoló szezonban. Jelen állás szerint tehát rég nem látott harc várható a Premier League-ben az érmes helyekért. Az első forduló nyilván semmiről sem dönt, azonban egy kicsivel lehet, hogy mégis okosabbak leszünk pár nap múlva, az első körben ugyanis rögtön megnézhetünk majd egy rangadót is, vasárnap ugyanis a MU a Chelsea-t fogadja.

 

A Premier League 1. fordulójának menetrendje

Augusztus 9., péntek

Liverpool–Norwich 21:00

Augusztus 10., szombat

West Ham–Manchester City 13:30

Bournemouth–Sheffield United 16:00

Burnley–Southampton 16:00

Crystal Palace–Everton 16:00

Watford–Brighton 16:00

Tottenham–Aston Villa 18:30

Augusztus 11., vasárnap

Leicester–Wolves 15:00

Newcastle–Arsenal 15:00

Manchester United–Chelsea 17:30

© Focivilág Pécs Kft. | 7622 Pécs, Bajcsy-Zs utca 9. mfsz 21-22. | +36 70 423-6044 | focipecs@furgenyuszi.hu | www.furgenyuszi.hu