Futballhistóriák, VI. rész – Internazionale

Ha Milanó, akkor divat. Ha viszont Milanó és futball, akkor AC Milan és Internazionale. Ez ennyire egyszerű. És, habár a városi vetélytársak közt nem kicsit a rivalizálás, azért mégis jól megférnek egymás mellett, idestova több, mint 110 éve.

Pedig ha például az Internazionale kapcsán a kezdetekig megyünk vissza, akkor nem úgy indult a két klub szembenállása, hogy abból egy békés együttélés lesz, közös stadionnal. Történt ugyanis 1908 március 9-én, hogy az AC Milan elődje, a Milan Cricket és and Football Club vezetőségéből páran hangot adtak elégedetlenségüknek az egyesületet vezető Gianni Camperio ellen. A fő vád az volt vele szemben, hogy egyes, főként nem olasz származású játékosokkal kirekesztő volt, és látványosan mellőzte is őket. A klub vezetőségének ülésén akkora lett emiatt a ribillió, hogy egy 43 főt számláló csoport látványosan fel is állt, és faképnél hagyta a többieket. A „lázadók” azon melegében átvonultak egy vendéglőbe, ahol aztán egy kis egyeztetést követően, este fél tíz környékén meg is alapították új klubjukat. A jeles eseményt természetesen illő módon – pezsgőzéssel – megünnepelték, és az Internazionale Football Club Milnao első elnöke, még aznap este fel is kérte a vendéglőben helyet foglaló egyik híres korabeli milánói grafikust, hogy tervezze meg az új klub címerét. Giorgio Muggiani pedig el is készítette azt. A címer pedig nagy vonalaiban azóta is ugyanúgy fest. Az előzmények ismeretében a névválasztáson sem kell meglepődni, az Internazionale (nemzetközi) elnevezés szimbolizálta azt, hogy ebben az együttesben nemzetiségtől függetlenül is szívesen láttak bárkit.

Giorgo Muggiani, olasz grafikus tervezte az Inter címerét, még 1908-ban

Ez eleinte főként svájci légiósok szereplését eredményezte. Az Inter első nekifutásra két vereséggel kezdte bajnoki szereplését, így a területi selejtezőből nem sikerült tovább lépnie. Azonban az 1909/10-es szezon máris elhozta az első hangos sikert. A még második születésnapját sem elérő Inter pazar szezont zárt, ugyanannyi ponttal fejezte be a bajnokságot, mint a kor vitán felüli legjobb olasz alakulata, a Pro Vercelli. Így végül egy bajnoki finálé döntött az arany sorsáról, amelyen az Inter 10-3-ra nyert. Bár ezekben az időkben nem ritkán fordult elő hasonlóan gólzáporos mérkőzés, azért a végeredmény így is meglepő volt. Illetve, a háttér ismeretében nem is annyira. A Pro Vercelli ugyanis erőteljesen ellenezte a döntő előre meghatározott időpontját, így amikor látszott, hogy a tiltakozása falra hányt borsó, már csak dacból is, a főként 11 éves gyerekekből álló utánpótlás csapatát küldte ki a pályára az Inter ellen. A milánóiak azonban nagyon is komolyan vették a döntőt, hiszen mégiscsak első bajnoki címük megszerzése volt a tét. Az eredmény pedig igazolja is, hogy megtisztelték a javarészt gyerekekből álló ellenfelet.

Virgilio Fossati (balra) volt a csapat első edzője, de mellette játékosként is szolgálta a klubot

A következő években nem jött össze az ismétlés. Az ekkoriban még szinte évről-évre változó bajnoki lebonyolítás miatt különböző csoportokra osztva kezdték a szezont az olasz csapatok. Az Inter a Lombard-Piemonti csoportban szerepelt, ahol általában a középmezőny eleje jelentette a csúcsot. Egészen 1915-ig, amikor is már megnyerte saját csoportját a milánói gárda. A bajnoki cím azonban itt sem ismétlődött meg, a Genoa ugyanis jobbnak bizonyult a fináléban. Ez az esztendő így is emlékezetes lett. Az Inter kifejezetten eredményes, gólra törő játékot játszott, nem is véletlen, hogy a kék-feketék adták a gólkirályt, Emilio Agradi személyében. Azonban mégsem ő lett az, aki rekordot ért el. Az Inter ebben a szezonban, azóta olasz csúcsot jelentő 16-0-s győzelmet aratott a Vicenza ellen, Luigi Ceverini pedig egymaga hetet vágott az ellenfél kapujába.

 

Az I. Világháború miatt pár év csend telepedett az olasz focira, igaz amikor 1919-ben újraindult a bajnokság, az Inter ismét felért a csúcsra a szezon végén. Az 1920 tavaszán rendezett fináléban a  Bologna ellen nyertek a milánóiak, így épp tíz évvel első bajnoki címük után gyűjtötték be második medáliájukat. A szurkolók pedig természetesen abban bíztak, hogy az újabb elsőségre nem kell majd megint tíz évet várniuk…

Weisz Árpád (középen) edzőként bajnokságot nyert a csapattal

A ’20-es ével aztán újfent hullámzó teljesítményt hoztak magukkal. Részsikerek ugyan elvétve akadtak, de ez kimerült egy-egy területi csoportban elért jobb helyezésben. Idő közben az olasz politika alakulása is komoly változásokat eszközölt az Internazionale életében. Hogy mást ne mondjunk, Benito Mussolini 1928-as hatalomátvétele után a klubnak egészen konkrétan, felső utasításra egyesülnie kellett egy másik milánói együttessel, az US Mialnésével, és ez csak a kisebbik baj volt. A fasiszta rezsim számára ugyanis elfogadhatatlan volt bármilyen idegen kifejezés használata, így az Internek a nevét is meg kellett változtatnia. Így 1928 augusztusától SS Abrosiana néven folytatta szereplését a gárda. Érdekes, hogy ez az időszak, amely az Inter életében nyilván nem csak a szép emlékekről maradt meg, nekünk, magyaroknak nagyon is közel állhat a szívünkhöz. A névváltozás előtt két évvel ugyanis egy magyar edzőt neveztek ki a csapat élére, Weisz Árpádot. És innentől kezdve, jó tíz éven át rendre egy honfitársunk irányította a milánóiakat. Weisz például háromszor is volt az Inter – illetve SS Ambrosiana – edzője ebben a tíz évben. Második regnálása során pedig egy történelmi jelentőségű sikert is elért a csapattal. A Serie A legelső szezonjában, 1929/30-ban aranyéremig menetelt együttesével! Persze ebben nem csak neki, de a gárda akkori legnagyobb alakjának, Giuseppe Meazzának is volt némi köze. A ma már legendásnak számító egykori klasszis lett ugyanis a Serie A történetének első gólkirálya, 34 mérkőzésen szerzett 31 találatával.

Csupán 17 éves volt Giuseppe Meazza, amikor bemutatkozott az Inter felnőtt csapatában

Pedig Meazza kapcsán eleinte még az sem volt biztos, hogy futballista lesz belőle. Fiatal korában az AC Milannál járt próbajátékon, de ott kis túlzással azt javasolták neki, hogy ilyen vékony, gyengécske alkattal inkább menjen sakkozni. Meazza azonban csak nem adta fel az álmát, hogy focista legyen. Még szerencse, ugyanis nem sokkal később az Inter elöljárói már láttak benne fantáziát, és 1926-ban, 16 éves korában le is igazolták. Egy évvel később már a felnőttek között is bemutatkozott, és nagyon hamar az Inter meghatározó játékosa lett. Sőt, ma már azt is tudjuk, hogy az olasz, és az egyetemes labdarúgás egyik legnagyobbja is. Interes pályafutása alatt 1927 és 1940 között nyert három bajnoki címet, egy Olasz Kupát, és háromszor is gólkirály lett. Az olasz válogatottban is hamar vezérré vált, és nagyban neki is köszönhetik az azzurik, hogy 1934-ben, majd ’38-ban is megnyerték a világbajnokságot.

A ’30-as bajnoki cím után igazából nem évekig nem lehetett panasz a csapatra, amely idő közben ismét nevet változtatott. SS Ambrosianaból, AS Ambrosiana-Inter lett a gárda, amit főként szurkolóinak, és az általuk kifejtett nyomásnak köszönhet. Az együttes meccsein ugyanis kizárólag Interként emlegették a csapatot, szurkolói rigmusaikban csak ez a név köszönt vissza. Ahogy teltek az évek, az Inter belekeveredett egy ezüstös időszakba, három egymást követő szezonban is a második helyen zárta a Serie A küzdelmeit, méghozzá rendre a Juventus mögött. Az évtized vége azonban pazarul sikerült. Előbb 1938-ban megszerezte negyedik bajnoki címét a klub, majd egy évvel később első alkalommal emelhette magasba az Olasz Kupát. És, hogy az 1910-ben megkezdett sormintát folytassa, 1940-ben is aranyérmes lett a bajnokságban. A csapat életében ezek az évek az első igazi aranykort jelentették. Jött azonban a II. Világháború, ez pedig megtört valamit. A ’40-es arany után ugyanis több mint egy évtizedet kellett arra várni, hogy ismét legyen mit ünnepelni.

A San Siroban már a '40-es években is tömöttek voltak a lelátók

Akadt azért egy pozitív hozadéka is a háborúnak, hiszen a fasiszta vezetés bukásával az 1908-ban alapított klub, 1946-tól ismét régi nevén folytathatta történetét. Sőt, egy jelentős mérföldkő is erre az időszakra tehető, hiszen 1947-ben elkezdték átépíteni a San Siro stadiont Milánóban. Az Inter így kiköltözött korábbi otthonából, azóta is az AC Milannal közösen használja a létesítményt. Egészen elképesztő volt a korabeli San Siro. Folyamatosan bővítették, ugyanis egyre-másra jöttek az olyan mérkőzések, amelyeken kevésnek bizonyult a stadion befogadóképessége. Pedig akkoriban 125 ezer fő volt a kapacitása… Ehhez képest 195-ben, egy Olaszország–Brazília válogatott meccsen 150 ezer olasz szurkoló tombolhatott a lelátón!

A futball iránti egyre növekvő érdeklődés és a háború utáni évek folyamatos konszolidációja pedig az ’50-es évek elején már az Inter háza táján is éreztette jótékony hatását. Olyannyira, hogy míg az előző évtized utolsó évében kis híján kiesett az élvonalból a gárda, és minden lehetséges negatív „csúcsot” megdöntött, addig 1952-ben már mint a bajnoki aranyra esélyes gárda vághatott neki a szezonnak. És az esélyt meg is ragadta, az ekkoriban egy magyar csatár, Nyers István vezérlete Inter. Úgy tűnik, hogy Nyers hihetetlen gólérzékenysége kellett ahhoz, hogy a Meazza utáni szűkös évek után ismét bajnokságot nyerjen a csapat. Illetve még valami. Pontosabban valaki. Alfredo Foni.

Nyers István legendás csatára volt az Internazionalénak

Foni volt ugyanis ekkor az Inter edzője, és ő volt az, aki tökéletesített egy eredetileg svájciak által kitalált játékrendszert. Ez a ma már „catenaccio” néven ismert szisztéma! Alfredo Foninak tehát nem csak az Inter köszönhet két bajnoki címet (1953 után a címvédés is összejött), de az egész olasz foci is egy olyan rendszert, stílust, ami a következő hosszú évtizedekben jellemezte az ország labdarúgását.

Azonban hiába a nagy innováció, hiába a lendület, és hiába a két egymást követő bajnoki elsőség, Foni ideje is lejárt az Internazionale élén. Komoly érvágás volt, hogy az addig kék-fekete színekben összesen 133 gólt jegyző Nyers  a második arany után elhagyta a csapatot, ez pedig nagyban befolyásolta az egész szisztémát, amit az olasz kidolgozott. Így amikor 1955-ben csupán a nyolcadik helyet csípte meg a szezon végén a gárda, mennie kellett Foninak.

Ez pedig nagy változásokat hozott magával. Angelo Moratti, a klub elnöke ugyanis nem sajnálva a pénzt kezdte megerősíteni a klubot. Az elbeszélések szerint 1960-ban olyan irgalmatlanul nagy fizetésért csábította el a Barcelona edzőjét, Helenio Herrerát, hogy azt még csak megközelíteni sem tudta más a Serie A-ban. Állítólag sokszorosát kereste az Internél annak, mint amit az olasz liga akkori legjobban kereső légiósa. Herrera pedig munkához is látott. Az argentin mester nem angolos hidegvéréről volt híres, de ezt nem is vette a szemére senki. Olyan építkezésbe kezdett ugyanis, amivel interes edzősködése nyolc éve alatt – ezzel egyébként a mai napig ő a klub legtovább regnáló szakvezetője – hét trófeát nyert. A Foni által már sikeresen alkalmazott taktikát tökélyre fejlesztette. Bár az alapvetően védekezésre berendezkedő játékstílus ekkoriban szinte az összes olasz csapatot jellemezte, az Inter olyan szintre jutott a betonvédekezés alkalmazásában, hogy 1963-tól kezdve alig-alig találták rá az ellenszert az ellenfelek. A hazai pontvadászatban ez három bajnoki sikert eredményezett, de az 1963/64-es, és a 64/65-ös szezonokban Európának is megmutatta Herrera, hogy amit kitalált, az nagyon is működik. Úgy nyerte meg kétszer egymás után a Bajnokcsapatok Európa-kupáját az Inter, hogy a két szezon során lejátszott 16 meccsükön összesen csak 10 gólt kapott…

Helenio Herrera, a klubtörténet legtovább a csapatot irányító mestere volt

Herrera e mellett még Világkupát is nyert a csapat edzőjeként, így minden kétséget kizáróan a klubtörténet legnagyobb trénerévé vált. A hattyúdalt sikerült sokáig kihúzni. A második BEK-siker után ugyanis már látható volt, hogy az addig zseniálisan működő rendszer már nem állja ki a jövő kihívásainak próbáját. Végül 1968-ban, egy bajnoki ötödik hely után jött el a pillanat, amikor nem csak az elnök, a sikerkorszak elsőszámú letéteményese, Angelo Moratti mondott le, de Herrera is a távozás mellett döntött.

Az ezt követő majd negyven évben pedig az Inter visszaállt a Herrera előtti ritmusra. Rengeteg edző váltotta egymást, de tartós siker útjára senkivel sem sikerült visszatalálni. A Herrera korszak után azért sikerült nagyot húzni a klubnak, szerződtette ugyanis a klasszisnak számító olasz támadót, Roberto Boninsegnát, aki aztán kétszer egymás után gólkirály is lett. Az első ilyen alkalom az 1970/71-es szezon volt. Ekkor, a támadó 24 gólja újabb bajnoki címhez segítette a milánóiakat, szám szerint már a tizenegyedikhez. Énnek persze lehetett örülni, azonban az ezt követő 35 esztendő során összesen két újabb Serie A-arany jutott az Internazionalénak. Sőt, Olasz Kupából is csak kettő jutott – igaz ez utóbbi kevésbé fájó, mert az Inter sosem számított egy kimondottan kupaspecialista alakulatnak. Egészen 1991-ig épp ezért Eugenio Bersellini volt az a szakvezető ebben az időszakban, aki azért le tudta tenni a névjegyét Milánóban. Az már eleve sokat elárul róla, hogy az alkalmanként még egy naptári éven belül is 2-3 edzőt elfogyasztó Internél öt szezont húzott le, ami azonban ennél fontosabb, közben nyert egy bajnokságot a csapattal, és a kupát is sikerült elhódítania, mindjárt kétszer is. Ezekben az években az Inter játékosa volt az az Alessandro Altobelli, aki oroszlánrészt vállalt a Bersellini féle csapat sikereiből. Összesen 128 gólt termelt milánói pályafutása alatt, és akad egy rekordja, amit azóta sem tudott megdönteni senki az Internazionalénál. Európai kupameccseken ugyanis 35 találatot jegyzett Inter-játékosként.

Alessandro Altobelli 35 gólt szerzett nemzetközi meccseken kék-fekete színekben, ezzel övé a klubcsúcs

A következő jelentősebb időszak a ’80-as évek végére, ’90-es évek elejére tehető. Ekkor Giovanni Trapattoni trenírozta az együttest, és akárcsak Bersellininek, neki is 5 szezon jutott. Az első három éve nem sikerült igazán jól a szakvezetőnek, ugyanis egy bajnoki hatodik és ötödik hely mellett egy bronzérem volt a legjobb eredménye, közben ráadásul sem a kupában, sem nemzetközi porondon váratott magára a siker. A klub szerencséjére azonban türelmesek voltak Trapattonival, aki ezt két Pazar esztendővel „díjazta”. Ehhez kellett az is, hogy a tréner szívfájdalom nélkül váljon meg a csapat korábbi kiválóságától, Alessandro Altobellitől, és ne hullajtson egyetlen könnycseppet sem a szintén távozó Karl-Heinz Rumenigge miatt. Helyettük azonban új igazolásokkal igyekezett felrázni a csapatot, ami be is jött. Andreas Brehme és Lotthar Matthäus eljövetele ugyanis 1989-ben a klub történetének 13. bajnoki elsőségét eredményezte. Mindezt ráadásul imponáló magabiztossággal csinálta meg az Inter, tizenegy pontot vert a másodikra, sőt ebben az évben még az Olasz Szuperkupát is elhódította. A következő szezonra érkezett a csapatba még egy német zseni, Jürgen Klinsmann, a címvédés azonban nem jött össze a csapatnak. Az UEFA Kupában azonban egész a döntőig menetelt Trapattoni legénysége, és ha már ott volt, épp egy másik olasz csapat, a Roma ellen meg is nyerte a döntőt. Ez az év még a Serie A-ezüst ellenére is nagyon szépen festett, ugyanis a klub három  német válogatott játékosa világbajnok lett, Matthäus pedig az aranylabdát is megkapta az esztendő végén.

Az inter nagy német triója: Lotthar Matthäus, Jürgen Klinsmann és Andreas Brehme

Trapattoni azonban már ekkor is meglehetősen dörzsölt volt, és nem várta meg, hogy elmúljon varázsa, inkább visszaigazolt korábbi csapatához, a Juventushoz. Innentől kezdve pedig egy olyan másfél évtizedes periódus köszöntött az együttesre, amelyben „csupán” két UEFA Kupa-győzelemnek lehetett örülni. Annak azonban azért nagyon, hiszen a nemzetközi trófea 1994-es és 1998-as elhódítása után ki lehetett jelenteni, hogy az Inter specialistája a sorozatnak. A korábbi nevén Vásárvárosok Kupájaként ismertté vált nemzetközi megmérettetés történetében ugyanis semelyik csapat nem tudott az Interné többször az első helyen végezni.

Ezzel a csapattal állt fel az 1991-es UEFA Kupa döntőjében az Inter, amit aztán meg is nyert a csapat

Ennek ellenére az sokat elmond a klub 1991-től 2005-ig terjedő időszakáról, hogy összesen 17 edző adta egymásnak a kilincset. Pedig nem kis nevek próbálkoztak meg azzal, hogy ismét Olaszország élére vezessék a kék-feketéket. Roy Hodgson, Mircea Lucescu, Marcelo Lippi, Marco Tardelli vagy épp Héctor Cúper bicskája is beletört a feladatba. A ’90-es évek közepén még az is előfordult, hogy csak 13. lett a bajnokságban a csapat. Megannyi sikertelen kísérlet, balul sült edzőválasztás után azonban 2004-ben Roberto Mancini vette át a csapatot. Vele együtt szakajtónyi kiváló futballista is Interes lett. Többek között Mancinivel együtt szerezte meg a klub Esteban Cambiassot, Edgar Davidsot, Sebastian Verónt és Szinisa Mihajlovicsot is. Sőt, a következő években sorra jöttek a sztárigazolások. Luis Figo, Walter Samuel, Cristian Vieri, Maicon, Zlatan Ibrahimovics, hogy csak pár nevet említsünk. Eleinte azonban úgy tűnt, hogy ez sem elég a nagy eredményhez, bár Mancini első évében olasz Kupát nyert. Azonban 2006-ban egy bajnoki bronz jött össze csupán, igaz, nem sokkal a érem után robbant ki a híres olasz bundabotrány, aminek végül az Inter lett a legnagyobb nyertese. A pályán bajnok Juventust ugyanis utólag kizárták és megfosztották aranyérmétől, míg az ezüstérmes Milantól annyi pontot vontak le, hogy az Inter került az első helyre. Így, ha utólagosan is, de közel két évtized után ismét a kék-feketéké lett a Scudetto. A Juventus kizárását pedig a következő két szezonban hazai környezetben ki is használta Mancini legénysége, ugyanis 2007-ben, majd 2008-ban is aranyat ünnepelhetett a csapat a Serie A-ban.

Roberto Mancini hiába volt eredményes Olaszországon belül, a BL-siker még Ibrahimoviccsal sem jött össze

Egyre inkább úgy tűnt azonban, hogy a sorozatos bajnoki címek sem mentik meg az edző állását, nemzetközi porondon ugyanis sztárigazolások ide vagy oda, sehogy sem akart jönni az eredmény. Éppen ezért 2008-ban a klubvezetés úgy határozott, hogy egy olyan trénert szerződtet, akinek már önmagában a neve is garancia lehet az áttörésre a BL-ben. José Mourinho ugyan csak két éven át szolgálta a klubot, de teljesítette azt, ami minden Internazionale szurkoló óhaja volt. Második évében megnyerte a Bajnokok Ligáját!

Pedig a csoportkörben közel sem brillírozott Mourinho csapata. A Bracelona elleni két meccsen 1 pontra futotta, és a Kazany valamint a Dinamo Kijev ellen is becsúszott egy-egy döntetlen. A kieséses szakaszban viszont hatalmasat alakított a portugál mester. Olyan védekezést pakolt össze, hogy a BL nyolcad-, negyed- és elődöntőiben összesen csak három gólt kapva jutott döntőbe a gárda. Ott pedig Diego Milito duplájával meg is verte a Bayern Münchent.

2010-ben sikerült felérnie Európa csúcsára a csapatnak

Sok mindent lehet mondani Mourinhora, de azt nem, hogy nem eredményes edző. A két év alatt amit Milánóban töltött ugyanis a BL-serleg mellett két Scudettot is nyert, és az Olasz Kupát is elhódította egyszer. Mondjuk az is igaz, hogy a rendelkezésére álló játékosokkal ez azért nem is volt lehetetlen küldetés, hiszen akkoriban Weslesy Sneijder, Lucio, Samuel Eto’o vagy épp Maicon egy világválogatottba is bőven befért volna.

Azóta pedig eltelt úgy, lassan már tíz év, hogy egyetlen 2011-es Olasz Kupa-sikert leszámítva semmit sem nyert az együttes, pedig tíz szakvezető is próbálkozott becsülettel. A Mourinho-féle sikerek után még összejött egy bajnoki ezüst, onnantól kezdve azonban még a dobogóra sem tudott felférkőzni az Inter. Volt olyan szezonja a csapatnak (2012/13-ban), amikor csak a 9. helyre értek oda a bajnokság végén.

Romelu Lukaku érkezésével talán sikerül megálljt parancsolni az elmúlt évtized sikertelenségének

A lassan egy évtizede tartó sikertelenség után azonban idén abban bíznak az Inter szurkolói, hogy talán újabb aranykor küszöbéhez érkeztek. Ezt két dolog erősítheti bennünk. Egyrészt Romelu Lukaku szerződtetése, aki hosszú idő után az első igazán komoly igazolása a klubnak, másrészt nem szabad elfelednünk, hogy jövőre 2020-t írunk. Márpedig a kerek számok eddig gyakran hoztak bajnoki címet is a klub életében…

© Focivilág Pécs Kft. | 7622 Pécs, Bajcsy-Zs utca 9. mfsz 21-22. | +36 70 423-6044 | focipecs@furgenyuszi.hu | www.furgenyuszi.hu