Futballhistóriák, V. rész – Manchester United

Vannak a futballnak olyan kliséi, amelyeket riporterek, szurkolók még akkor is el-elrebegnek a pálya mellett állva, ha közben pontosan tudják, mekkora nagy klisék is ezek. Ki ne hallott volna már arról, hogy a csapatok „kóstolgatják” egymást, amolyan „tapogatózó” jelleggel? Persze ilyenkor szokott jönni egy „fifikás” középpályás, aki egy „zsebkendőnyi” területen játssza magát tisztára, majd egy „forintos” passzt ad a „hórihorgas” centernek, aki aztán úgy emeli át a kapust, hogy a labda végül „hulló falevél” módjára esik a kapuba. Na igen.

Van egy pár ilyen, és ehhez hasonló örökérvényű jelző. Ha például egy szélső mindenkit lefut, akkor ő bizony robog, mint a gyorsvonat. Nade, olyat hallott már valaki, hogy egy egész klubot hasonlítunk egy száguldó gőzöshöz? Merthogy, a Manchester United kapcsán könnyű megtalálni a párhuzamot.

Egy korabeli csatkép a Newton Heath FC-ről

Newton Heath-ben volt ugyanis egy vasúttársaság, amely Lancashire & Yorkshire néven volt ismert. Amikor 1878-ban jártunk, jónéhány vasutas a fejébe vette, hogy ők bizony alakítanak egy futballcsapatot, ekkoriban Nagy Britanniában úgyis épp kezdett divatja lenni a dolognak. Minden bizonnyal számukra tényleg csak az számított, hogy szervezett kereteken belül focizhassanak egy jót, legalábbis a névválasztásra nem sok energiát fordítottal. Az újonnan létrejövő klub neve ugyanis Newton Heath L&YR FC lett. Az persze azért még odébb volt, hogy profinak lehessen nevezni az alakulatot, az első jópár évben tényleg csupán a tagok szórakozásáról, testmozgásáról szólt a dolog. Ráadásul nem csupán a neve, de az együttes hivatalos színe sem egyezett meg a ma ismertekkel. A klub első évtizedeiben zöld mezben, rajta arany színű csíkokkal léptek pályára a „vasutasok”. Az alapítás után 16 évvel jutott el addig az együttes, hogy csatlakozhasson az angol ligához, ekkor azonban már a vasúttársaságnak jogilag nem volt köze hozzá, a csapat neve is már csak szimplán Newton Heath FC-ként szerepelt a versenykiírásokban. Eddigre az együttesnek sikerült elhagyna a botrányosan rossz minőségű, első otthonaként szolgáló North Roadon lévő pályát, és átköltözött a Bank Streetre, sokkal jobb körülmények közé. Az azonban, hogy a Lancashire & Yorkshire Vasúttársaság már nem állt a klub mögött, fokozatosan kezdte éreztetni a hatását. A Newton Heath ugyanis egyre rosszabb gazdasági helyzetbe került, folyamatosan görgette maga előtt, és növelte adósságait. Odáig fajult a helyzet, hogy a századforduló után kicsivel, már konkrétan a csőd szélén állt a klub, több, mint 2500 font adósságot halmozott fel.

Harry Stafford ötlete mentette meg a csapatot az eladósodástól

Amikor már akkora volt a baj, hogy a Bank Streeten lévő pálya is lakat alá került, a csapat elhatározta, hogy egy többnapos ünnepségsorozat keretében megpróbál annyi pénzt összegyűjteni szurkolóitól, ami legalább a létesítményüket megmenti. A csapatkapitánynak, Harry Staffordnak pedig volt egy bernáthegyije. Hogy hogyan jön ez most ide? Úgy, hogy Stafford ötlete mentette meg végül a klubot a megszűnéstől. Azt találta ugyanis ki, hogy kutyája nyakába köt egy jókora perselyt, oda várják majd a felajánlásokat. Elvégre, egy kutya mindig cuki, mivel, ha nem épp vele lehetne egy jó reklámfogással élni? A terv pedig olyan jól sült el, hogy arra senki sem számított. Amikor ugyanis arra járt a manchesteri sörgyár igazgatója, Henry Davis, azonnal beleszeretett a kutyába. Meg is akarta venni, Stafford viszont egyfelől nagyon szerette házi kedvencét, másfelől pedig kiváló beszélőkéje is lehetett. Rávette ugyanis Davist, hogy ne a kutyát, hanem inkább a klubot vásárolja meg – a sörgyáros pedig így is tett. Közel 3000 fontot invesztált az együttesbe, amelynek nem csak a színeit változtatta meg (vörös-fehér lett az új megjelenés), de a nevét is. A legenda szerint nem sok hiányzott ahhoz, hogy ma Menchester Celtic-ként emlegessük a vörös ördögöket, azonban a klub egy Olaszországból emigrált játékosa, Louis Rocca felvetette, miért nem Manchester United lesz a csapat új neve? Ez pedig annyira megtetszett mindenkinek, hogy el is dőlt a kérdés.

Ernest Mangnall, az első bajnokcsapat szakvezetője

Kicsivel az új tulajdonos színre lépése után megérkezett a klubhoz az első olyan menedzser is, akire aztán később nagyon szép emlékekkel gondolhattak vissza. Ernest Mangnall 1902-ben vette át, az ekkor még a második vonalban, ott is közepesen szereplő csapat irányítását. Mangnall határozott elképzeléssel érkezett, fel akarta juttatni a MU-t az élvonalba. Első szezonjában rögtön ötödik lett a bajnokságban az együttessel, és bár ez nem jelentett feljutást, látszott, hogy a cél nincs olyan messze. Ennek érdekében a következő két szezonban folyamatosan igyekezett megerősíteni a keretet. Ennek eredményeként 1906-ban megszerezte a másodosztály ezüstérmét, amivel belépőt nyert a gárda az élvonalba. Ott pedig első szezonjában nemhogy kiesési gondjai nem voltak, de a 8. helyen zárt. Ebben nagy szerepe volt a szezon elején a városi rivális Manchester Citytől igazolt Billy Meredith-nek is. nem mindennapi figura volt a futballista. Sokat elmond róla, hogy egy bundabotrány miatt nem volt maradása a Citynél. Az pedig már csak hab volt a tortán, hogy az elbeszélések szerint állandóan egy fogpiszkáló lógott ki a szájából. Edzés, vagy épp meccs közben is.

Nade, Meredith azért megtette a magáét MU-mezben. Az 1907/08-as bajnoki szezonban például olyannyira, hogy története első bajnoki aranyérméig vezette a klubot! Ezzel pedig el is kezdődött a vörösök első sikerkorszaka. Merthogy még ebben az évben a szuperkupát is elhódította Mangnall legénysége, majd 2009-ben az első FA Kupa elsőség is összejött a csapatnak. Bár a Bristol elleni döntő úgy vonult be történelembe, mint minden idők egyik legdurvább fináléja, ez ma már aligha érdekel bárkit is. A kemény finálét 1-0-ra megnyerte a MU. A széria lezárása 2011-ben érkezett el, hiszen Meredithék ekkor is a bajnoki tabella élén zárták a szezont.

A trófeák után Mangnall távozott a csapattól, ezzel pedig igazából a nagy eredményektől is elbúcsúzhatott a klub jó időre. A következő évtizedekben vagy azért küzdött nagy erőkkel a Manchester United, hogy ne essen ki az élvonalból, vagy ha ez mégis megtörtént – mert bizony többször is megtörtént –, a feljutásért vívott ádáz harcokat.

A MU legendás menedzsere, Matt Busby, akivel BEK-et is nyert az együttes

Az 1911-es bajnoki arany után ki gondolta volna, hogy több, mint három évtizedet kell majd várni az újabb sikerekre? Valószínűleg senki. De azért, ha lassan is, de elérkeztünk 1945-höz. Ekkor nevezték ki a klub új menedzserét, Matt Busbyt. A játékos korában a Cityben és a Liverpoolban futballozó Busby állítólag közel volt ahhoz, hogy nem a MU, hanem a Pool mestere legyen, azonban végül mégis a Manchestert választotta. Hogy miért? Azért, mert a klub mögött hagyott bő három évtized eredménytelensége miatt a vezetők teljesen szabad kezet adtak az új menedzsernek. Ő dönthetett mindenről. Edzéstervről, igazolásokról, arról, hogy kit tart meg a régi keretből. Ezt a szabadságot Liverpoolban nem kapta volna meg, Busbynak azonban határozott elképzelései voltak a futballról, amelyek megvalósításához szüksége volt térre.

Sokakat meglepett azzal, hogy legelső igazolása nem egy játékos, hanem egy segédedző volt, Jimmy Murphy személyében. Az idő azonban igazolta a döntését. Alig három év következetes építkezés után, 1948-ban újra ünnepi hangulat keríthette hatalmába a csapat szurkolóit. Közel negyven évvel a legutóbb nyert trófea után a Manchester United elhódította az FA Kupát! Ami igazán naggyá teszi ezt a sikert, az az, hogy egyre több fiatal, saját nevelésű, a junior csapatból felemelt futballistákból gyúrta össze a menedzser a győztes csapatot. Nem is csoda, hogy 1949-ben heti 50 fontért szerette volna szerződtetni őt a Tottenham, Busby azonban nemet mondott a csábító ajánlatra. Neki ekkorra már a Manchester United jelentette az otthonát. Szépen lassan igazi kultuszt sikerült maga köré építenie, de nem a kommunikációjának vagy viselkedésének köszönhetően, szimplán csak az eredményeivel. Az előtte évtizedeken át vergődő gárdával stabilan a bajnokság élcsapatai közé emelkedett, és 1952-ben már mindenki az ő hátukat nézte. A Busby-bébik – így hívták az általa felépített csapatot – 41 év elteltével nyertek újra bajnokságot. E cím elnyerésekor azért még a csapat gerincét a klub nagyöregjei alkották, de ami ez után jött, az is Busby nagyságát jelzi. Megelőzve ugyanis azt, hogy szép lassan kiöregedjenek a bajnokok, saját elhatározásból kezdett nagy fiatalításba. A következő pár esztendő rá is ment erre, de ez nem igazán érdekelte a menedzsert. Főleg azért, mert 1956-ban ismét bajnok lett a MU! Méghozzá úgy, hogy talán minden idők legalacsonyabb átlagéletkorát – 22 év – adta a gárda. Ez azonban nem gátolta meg abban a saját nevelésű, ifjonti hívvel menetelő csapatot, hogy a szezon során 103 gólt szerezve utasítsa maga mögé valamennyi vetélytársát. Egy évvel később megvédte címét az együttes, amelyben olyan kiváló játékosok bontogatták szárnyukat, mint Billy Whelan, Marc Jones, a szupertehetségnek tartott Duncan Edwarts, vagy Bobby Charton. Európa szerte kezdett beszédtéma lenni Busby csapata, amely pár évvel korábban még a juniorok közt verte végig a világot, ekkorra pedig már azt susmorogták, hogy a felnőtt szinten is összejöhet a nagy nemzetközi áttörés. Ehhez ’57-ben közel is voltak, hiszen a BEK-ben, első angol csapatként elindulva rögvest az elődöntőig meneteltek, ott a kor egyik, ha nem legjobb gárdája, a Real Madrid állította meg őket. A BEK következő kiírásában aztán már egyre többen konkrét esélyesként beszéltek az együttesről.

Minden jól is ment, egészen 1958 februárjáig. Ekkor a legrangosabb európai kupa negyeddöntőit rendezték már, a MU pedig örülhetett is, ugyanis a Crvena Zvezda ellen, idegenben 3-3-at játszottak, és ezzel be is jutottak a legjobb négy közé. A hazafelé úton azonban olyan tragédia érte a klubot, amelyet ép ésszel nem is nagyon lehet felfogni. Belgrádból hazafelé az együttes repülője leszállt Münchenben, hogy megtankoljon. Amikor indult volna tovább a British European Airways 609-es számú járata, már érezni lehetett, hogy valami nagyon nincsen rendben. A gép kétszer is sikertelenül próbálkozott meg a felszállással, de harmadszor is belekezdett a manőverbe. Ez pedig végzetesnek bizonyult. A kifutópálya havas, latyakos felszíne ugyanis lelassította a gépet, amely felszálni így képtelen volt, mint ahogyan megállni is a kifutópálya vége előtt. Letarolt egy kerítést és néhány fát, majd egy reptér melletti háznak csapódott és kettétört. A tragédiában 23 ember halt meg, a Manchester United nyolc játékosa veszett oda. Matt Busby is sokáig élet és halál közt lebegett, ám hosszas gyógykezelések után nem csak felépült, de egy évvel később menedzseri posztját is el tudta foglalni.  Pedig először nem úgy tűnt, hogy a szakember így tudja átvészelni ezt az időszakot. Amikor a balesetet követően hetekkel először magához tért a kórházban, és megtudta, hogy mi történt, azt mondta, bárcsak ő is ottmaradt volna, a „fiaival” együtt…

Kora legnagyobb tehetsége volt Duncan Edwards, aki két héttel a müncheni katasztrófa után, a kórházban hunyt el

Egy ilyen katasztrófa valószínűleg a legtöbb klubot tönkretette volna. A Manchester United azonban nem tartozik a „legtöbb” közé. Szinte hihetetlen, de 13 nappal a repülőgép szerencsétlenség után már tétmeccset játszott a gárda. Igaz, a Busby segítőjeként ideiglenesen főnökké előlépő edző, Jimy Murphy még pár órával a Sheffield Wednesday elleni FA Kupa összecsapás előtt sem tudta, milyen összeállításban fog játszani a csapata. Érdekes történelmi adalék, hogy ez volt a MU történetében az egyetlen olyan meccs, ahol a találkozó előtt kiadott szurkolói füzetben nem volt feltüntetve a csapat összeállítása. De hála a hihetetlen lelkierőt mutató csapatnak, és a futballvilág példátlan összefogásának – többen azonnal kölcsönadtak játékosokat a MU-nak –, a Vörös Ördögök játszottak, és nyertek.

Egy évvel az események után, Matt Busby felépülését követően Murphy pedig szó nélkül adta vissza a stafétát a menedzsernek. Akiben az események hatására mindennél erősebben munkált a gondolat, hogy ő bizony akkor is elvezeti fiait Európa tetejére. Ebben mondjuk nem kis munkája volt, de az 1960-as évek közepére ismét bajnokcsapatot faragott Manchesterben. Már a ’63-ban megnyert FA Kupa is jelezte, hogy Busby valamit nagyon tud, aztán 1965-ben, majd 67-ben is bajnoki címet ünnepelhetett csapatával. Így érkeztünk el 1968-ig, ahol is eljött az ideje a nemzetközi sikernek is.

Bobby Charton nem csak MU-nak, de a válogatottnak is meghatározó alakja volt

A BEK 1967/68-as kiírásában sorrendben a Hibernians, az FK Sarajevo, A Górnik Zabrze és a Real Madrid együtteseit ejtették ki, és jutottal be a döntőbe. Ha pedig már ott voltak, hosszabbítás után 4-1-re megverték a Benficát, és elhódították első nemzetközi serlegüket! Hogy miért volt ez igazán libabőrt okozó győzelem? Azért, mert éppen tíz évvel a müncheni tragédia után jött össze. Matt Busby tehát betartotta ígéretét, ami bizonyos szempontból nem is volt nehéz, eddigre ugyanis már három Aranylabdás futballistája volt a MU-nak, George Best, Denis Law és Bobby Charton személyében. Ez volt a Busby-éra utolsó nagy dobása, a következő évben ugyanis a klub korszakos menedzsere lemondott, átadva a stafétát az utódoknak. Bár amikor ezt tette, talán maga sem gondolta, hogy 26 évet kell majd várnia a szurkolóknak az újabb bajnoki címre…

1968-ban ért fel Európa csúcsára a Manchester United

A Busbyt követő hat évben a legjobb eredmény egy másodosztályú bajnoki cím volt az Old Traffordon, és ezzel nagyjából össze is foglaltuk, milyen szintre süllyedt a ’60 évek végén még Európa tetején lévő klub. Igen, még a kiesés réme is utolérte egy ízben a csapatot…

A vergődés egészen 1986-ig tartott, igaz azért a bajnoki sikertelenség mellett két ízben az FA Kupát azért meg tudta nyerni a gárda. A pár évente egymást követő menedzserek sora végül 1986-ban egy bizonyos Alex Fergusonnal tört meg. Igaz ezt ekkor még senki sem tudta, de az ő kinevezésével 27 évre oldódott meg a MU-nál az edzőkérdés. Bár Ferguson első évei még nem voltak hangosak a sikerektől, de láthatóan folyamatos építkezés kísérte munkáját. Azonban 1990-ben még így is közel került ahhoz, hogy kirúgják. A bajnokságban nem menet a csapatnak, és kis híján az FA kupából is ideje korán kipottyantak. Azonban egy kis szerencsével végül itt egész a döntőig meneteltek, amit aztán meg is nyertek. Ferguson fellélegezhetett tehát, ez pedig komoly gátakat tört át. Egy évvel később ugyanis a második nemzetközi serlegét is begyűjtötte a klub, megnyerve a Kupagyőztesek Európa-kupáját. A döntőben ráadásul a bombaerős Barcelonát győzte le a MU Mark Hughes duplájának köszönhetően.

Alex Ferguson még fiatalemberként vette át a csapat irányítását '86-ban

Innentől kezdve pedig már nem volt megállás, sorra jöttek a trófeák. Európai Szuperkupa, Ligakupa, majd 1993 tavaszán, nagyon hosszú idő után újra bajnoki cím! Alex Ferguson ezzel elnyerte a „Matt Busby méltó örököse” képzeletbeli címet, és nem is kellett olyan nagyon sok, hogy eredmények tekintetében még túl is szárnyalja a nagy elődöt. Az 1998/99-es szezon kezdetén Fergusonnal már 10 különböző trófeát nyert a Manchester, és idő közben a skót menedzser nagyon okosan építgette, frissítette csapatát. A ’90-es évek nagy csapata, Eric Cantona vezérletével tényleg félelmetes volt, azonban a francia klasszis váratlan visszavonulása után csupán egy szezont vett igénybe, hogy a klub felocsúdjon a sokkból. Sok saját fiatallal, néhány nagyon okos igazolással operát Ferguson. És ’98-ban el is kezdődött egy olyan szezon, amit azóta sem sikerült überelni. A csapat legendás dán hálóőre, a ’92-ben Eb-t nyerő Peter Schmeichel bejelentette, hogy ez lesz utolsó évada a Vörös Ördögöknél, így sokan már idejekorán azon kezdtek aggódni, hogyan lehet majd megoldani a klasszis hálóőr pótlását. Ferguson és a csapat azonban nem foglalkozott sokat a jövővel, inkább csak szépen egymás után vette a szembejövő akadályokat. Ennek eredményeként jutott el 1999 májusába, ahol aztán tíz nap leforgása alatt előbb egy Tottenham elleni győzelemmel begyűjtötte a bajnoki címet, majd a Newcastle ellen megnyerte az FA kupát, és a szezon megkoronázásaként május 26-án, minden idők talán legdrámaibb BL döntőjében aratott győzelmet a Bayern München ellen. Úgy, hogy a 91. perc elején még a bajorok vezettek 1-0-ra. Mire azonban a játékvezető lefújta a meccset, már 2-1 állt az eredményjelzőn.

Ole Gunnar Solksaer azt figyeli, ahogy lövése Oliver Kahn kapuja felé csorog – pár pillanattal később pedig már BL-győzelemnek örülhet

Ez volt a híres triplázás éve. Amit sem előtte, sem azóta nem tudott megcsinálni egyetlen angol csapat sem. És bármilyen hihetetlen, ekkor Alex Ferguson még manchesteri pályafutása felénél sem tartott. Voltak még nehéz évei, nem is egy. De a végül 2013-ban véget érő menedzseri érájában, a ’99-es triplázás után még további 20 trófeát halmozott fel a MU élén. Egészen elképesztő statisztika ez. Az idő közben lovaggá ütött, így már Sir Alex Fergusonként ténykedő tréner, 27 éves unitedes regnálása alatt összesen 40 címet szerzett. Csak, hogy legyen mihez viszonyítani, a klub 1878-as megalakulása óta jár összesen 70 trófeánál.

A Vörös Ördögök eddigi utolsó bajnokcsapata, 2013-ban

Nem is csoda, hogy Ferguson távozása után sokan aggódtak azért, vajon lesz-e olyan méltó utód a padon, aki tovább tudja vinni a csapatot a siker útján. Sokat mondó adat, hogy az azóta eltelt 6 évben egyszer sem tudott bajnok lenni a MU Angliában, de még a dobogóra is csak egyszer tudott felállni. Igaz ugyan, hogy Luis van Gaal vezetésével 2016-ban nyert egy FA Kupát, majd José Mourinhoval két év alatt összejött egy Ligakupa-siker és egy Európa-liga-diadal, de az azért tisztán látszik, hogy a fergusoni majd három évtized eredményeire még várni kell…

© Focivilág Pécs Kft. | 7622 Pécs, Bajcsy-Zs utca 9. mfsz 21-22. | +36 70 423-6044 | focipecs@furgenyuszi.hu | www.furgenyuszi.hu