Focibotrányok a múltból

Nem csak a magyar, de a nemzetközi sajtót is bejárta a Bp. Honvéd Craiova elleni Európa-liga-mérkőzése, és annak utóélete. Mint ismert, a párharc romániai visszavágójának 119. percében elszabadultak az indulatok a pályán, és azon kívül is. A két csapat dulakodása közben egy hanggránáttal vették célba a román szurkolók a találkozó játékvezetőjét, és bár szerencsére a célzás nem stimmelt, de így is közvetlenül a sport mellett robbant a gránát, majd, biztos ami biztos alapon egy öngyújtóval azért fejen hajították a sípmestert.

 

Arnold Hunter, a Craiova–Honvéd meccs játékvezetője, érthető módon nem igazán volt magánál a hangránát robbanása után

Mentőautó a pályán, hosszas ápolás, még hosszasabb egyeztetés a csapatok vezetői, a bíró, az UEFA ellenőre és a helyi csendőrség vezetője között, majd játékvezető-csere után folytatódott a meccs, a Honvéd pedig végül 11-esekkel kiesett. Majd a magyar csapat óvott, azt az UEFA elutasította, a Craiova pedig ma este már az AEK Athen ellen meccselhet az El-ben.

Ennek az egészen elképesztő esetnek az apropóján készítettünk egy összeállítást ilyen, vagy ehhez hasonló mérkőzésekről. Félbeszakadt találkozók, levonuló csapatok, sérülések, ép ésszel felfoghatatlan halálesetek. Olyan események, amelyekben egyvalami a közös: soha, de soha nem szabadott volna előfordulniuk egy futballpályán…

Két hónap után hirdettek BL győztest

Nem is kell nagyon messzire mennünk, ha botrányos futballmeccs után kutatunk. Idén, május utolsó napján játszották az Afrikai Bajnokok Ligája fináléjának második mérkőzését. A fekete kontinensen a sorozat döntője hagyományosan oda-visszavágós alapon zajlik. Az első összecsapáson a Wydad Casablanca 1-1-es döntetlent játszott hazai pályán az Esperance Tunis együttesével, így a tunéziai visszavágóra maradt a döntés. Ott a Tunis az első félidő után 1-0-ra vezetett, egészen az 58. percig. Ekkor azonban egyenlített a Casablanca – csakhogy a játékvezető, les címén, egyébként a televíziós visszajátszások alapján hibásan, érvénytelenítette a gólt. A Casablanca játékosai, vezető persze azonnal felhorkantak, hogy a VAR (videobíró) segítségével vissza kellene néznie a játékvezetőnek a találatot, ez azonban a heves reklamálás ellenére sem történt meg. Az ok fájóan egyszerű volt: nem működött a VAR-rendszer, igaz, erről a csapatokat elfelejtették értesíteni.

 

A fehér mezes Wydad Casablanca játékosai próbálták meggyőzni a játékvezetőt, mielőtt levonultak a pályáról

Az események odáig fajultak, hogy a Casablanca csapata levonult a pályáról. Hiába győzködték őket a folytatásról, nem adták be a derekukat, így bő másfél órányi tanakodás után beszüntették a meccset. A BL-t így a Tunis nyerte meg. Legalábbis pár napig így tűnt, ugyanis június elején az afrikai szövetség (CAF) végrehajtó bizottsága úgy határozott, hogy semleges pályán, zárt kapuk mögött újra kell játszani a mérkőzést. Elviekben az Afrika Kupa után került volna sor a megismételt döntőre, azonban közben a Nemzetközi Sportdöntőbíróság is vizsgálódni kezdett az ügyben. Most, augusztus elején pedig az ítéletét is meghozta: mivel jogilag nem a CAF végrehajtó bizottságának, hanem a fegyelmi bizottságnak kellett volna tárgyalnia a botrányos meccset, ezért a sportdöntőbíróság megsemmisítette a CAF korábbi döntését, így most, több mint két hónap után vált biztossá, hogy tényleg az Esperance Tunis örülhet a serlegnek. Már, ha lehet örülni egy így megszerzett trófeának…

 

Bombariadó nyújtotta több hetesre a meccset

Bizony, ilyen is megesett már. Ráadásul még csak nem is kel visszamennünk az ötvenes évekig az esetért, hiszen 2004-et írtunk, amikor egy csípős decemberi napon a Real Madrid a Real Sociedadot látta vendégül a spanyol bajnokságban. Nem is volt semmi gond, egészen a meccs 87. percéig. Ekkor ugyanis, 1-1-es állásnál a játékvezető, látszólag minden előzmény nélkül azonnal az öltözőbe parancsolta a csapatokat. A nagy ijedelem után kiderült, hogy bombariadó miatt volt szükség a találkozó megszakítására.

 

Még a Bernabeu játékterét is megnyitották a rendezők a szurkolók előtt, hogy gyorsabban menjen a kiürítés

Az ember akár azt is gondolhatná, hogy három perc miatt nem csinál nagy ügyet ebből senki, a spanyol szövetség azonban nagyon precíz volt. Utóbb elrendelte ugyanis a maradék, hosszabbítással együtt 7 perc lejátszását. Erre végül több mint két héttel később, már 2005 januárjában került sor. És a Madrid nagyon jól járt a döntéssel, ugyanis hét perc is elég volt arra Zidane-éknak, hogy megszerezzék a győztes gólt.

 

A Heysel-tragédia

Az egyetemes futballtörténelem egyik legsötétebb napja volt 1985 május 29. Ezen a napon rendezték meg a Juventus–Liverpool BEK-döntőt Brüsszelben, a Heysel stadionban. Mint utóbb már tudjuk, óriási hiba volt a borzalmas műszaki állapotban lévő létesítménybe vinni a finálét. Igaz, ez csak az egyik oka volt annak, ami történt. A tragikus események másik kiváltója ugyanis az ezt az évtizedet sajnos uraló futballhuliganizmus volt.

A Liverpool szurkolótáborától ebben az időben Európa-szerte rettegtek, hiszen szinte mindenfelé amerre megfordultak, balhé kísérte az útjukat. Ennek fényében nem is csoda, hogy a brüsszeli rendőrség is félve várta a BEK-döntő napját. A mintegy 25-25 ezer olasz és angol szurkoló már jóval a mérkőzés kezdése előtt elfoglalta helyét a stadionban, ahol persze ment a két tábor eleinte még csak verbális csatája. Aztán a Juventus drukkereinek rigmusaitól felbőszült brit tábor ledöntött egy vaskerítést, és egy amolyan „vegyes” szurkolói zónán keresztül elkezdett az olasz tábor felé rohanni. Az olaszok érthető módon menekülni kezdtek, azonban nem nagyon volt hová. Sokan a stadion tetejéről próbáltak meg inkább kiugrani, de így is ezrek kezdtek összepréselődni a lelátó oldalfalánál. Az omladozó támfal pedig végül megadta magát, és leomlott, százakat maga alá temetve. A tragédiában 39-en, többségében olaszok vesztették életüket, de négyszáznál is többen szenvedtek súlyos sérüléseket.

 

A Heyselben történteknek sosem lenne szabad megismétlődniük...

A háborús állapotok folytatódtak a helyszínen, hiszen az olasz tábor, felocsúdva az első sokkból a pályán keresztül indult neki a túloldalon lévő liverpooli szurkolók fel. Hosszú ideig tartott, mire a rendőrség úgy ahogy meg tudta fékezni az indulatokat. Ha pedig nem lett volna elég az emberéleteket követelő embertelenség, a labdarúgás akkori európai vezetői még a sportágat is szembeköpték, úgy határoztak ugyanis, hogy a döntőt így is le kell játszani.

A következő évtizedekben folyamatos találgatások szóltak arról, hogy a játékosok vajon tisztában voltak-e azzal, milyen súlyos volt a helyzet. Egyesek szerint a labdarúgók tudták ugyan, hogy komoly ütközet volt a szurkolótáborok között, de azt nem, hogy halálesetek is voltak. Mások arról számoltak be, hogy az öltözőfolyóson feküdtek holttestek, amikor a csapatok kivonultak a játéktérre… Akárhogy is, a végül Platini 11-esével 1-0-s Juve győzelmet hozó fináléról senkinek sem a meccs jut eszébe. Nemhogy először, de valószínűleg egyáltalán nem…

 

A berohanó huligán, a rugdosódó kapus és az újrajátszás

 

Magyarországon biztosan, de a Honvéd esete óta tudjuk, hogy az UEFA-nál is meglehetősen csőlátással tekintenek az olyan esetekre, amikor egy mérkőzés ilyen-olyan okból félbeszakad. Ha egy csapat például úgy dönt, hogy levonul a pályáról, akkor borítékolni lehet, hogy az ellenfél kapja meg 3-0-val a győzelmet.

Hollandia azonban nem Magyarország, de a jelek szerint az Európai Szövetség hatása is kevésbé érezhető arrafelé. Legalábbis egy 2011-es eset ezt támasztja alá. Abban az évben nyugodtan mondhatjuk, hogy az Ajax–AZ holland kupamérkőzés vívta ki az esztendő botránymeccse, cseppet sem megtisztelő címet. Az összecsapás 38. percében 1-0-ra vezettek az amszterdamiak, ekkor azonban egy Ajax-szimpatizáns rohant be a pályára, és szabályosan letámadta a vendégek kapusát, Esteban Alvaradot. A Costa-Rica-i labdarúgót azonban nem kellett félteni. A hálóőr első körben egy, nindzsákat megszégyenítő mozdulattal hárította a magáról megfeledkező drukker támadását, majd amikor ezzel a földre is tudta küldeni „ellenfelét”, csak, hogy mindenki tudja, ki az úr háznál, kétszer még bele is rúgott az ekkor már magzati pózban a gyepen fetrengő huligánba.

 

Esteban Alvarado 2011-ben végül jól jött ki az Ajax-szurkoló elleni összecsapásból

Mondani sem, a jelenet láttán nagy lett a riadalom a pályán, azonban amikor a biztonsági személyzet kis késéssel végül csak leráncigálta a játéktérről a szurkolót, jött az AZ számára a feketeleves. A játékvezető ugyanis piros lapot mutatott fel Alvaradonak, a nem éppen sportpályára illő megmozdulásokért. Ezen pedig nem csak a portás, de az Alkmaar edzője, Gertjan Verbeek is alaposan felhúzta magát. Olyannyira, hogy kisvártatva leparancsolta csapatát a pályáról. Öltözőbe vonultak, és nem is voltak hajlandóak folytatni a meccset.

Na, ilyenkor a világ legtöbb részén jött volna az, hogy alaposan megbüntetik az AZ-t, talán egy-két évre még a kupából is kizárják. Hollandiában azonban másképp mennek a dolgok. A szövetség ugyanis a fegyelmi tárgyaláson arra jutott, hogy egyrészt Alvarado piros lapját törölték, másrészt pedig elrendelték a mérkőzés újrajátszását. És milyen az élet, utóbb kiderült, hogy Verbeek mester pályafutásának egyik legjobb húzása volt csapata öltözőbe parancsolása. Az egy hónappal később megrendezett megismételt meccsen ugyanis 3-2-re nyert az AZ.

 

Megdobták a bírót? Ennyi volt!

Talán sokan emlékeznek még a ’90-es, 2000-es évek egyik nagyformátumú játékvezetőjére, a svéd Andres Friskre. Ő nem az a típus volt, aki nem merte előkapni a lapot a zsebéből, vagy aki megszeppent volna attól, ha egyszerre tizenegy felbőszült játékos ront rá. Frisk, kora egyik leghatározottabb kiállású sípmestere volt. Ehhez képest épp vele történt meg az 2004-ben, ami azóta sem történt BL meccsen. Megdobták egy öngyújtóval, felszakadt a fejbőre, és mintegy 40 perces ápolás után azt mondta, köszöni szépen, ebből ennyi épp elég volt, vége a meccsnek.

 

Andres Frisk pontosan tudja, milyen az, amikor fejbe dobják...

Pedig még egy teljes félidő lett volna hátra a Roma–Dinamo Kijev találkozóból. Azonban a római szurkolók nem zárták a szívükbe Frisket, aki az első félidő végén, 1-0-s vendég vezetésnél, már a játékrész lefújását követően piros lapot adott a Roma játékosának, Phillippe Mexésnek egy csúnya rúgásért. Amikor épp vonult be az öltözőbe, egy drukker eltalálta egy öngyújtóval a fejét. Nyílt seb keletkezett a becsapódás helyén, és a vér ellepte Frisk arcát. Már az öltözőben mintegy negyven percen át ápolták a svéd játékvezetőt, azonban a bíró végül úgy döntött, hogy ilyen állapotban nem vezeti tovább a meccset, amelyet így végleg beszüntettek. A győzelmet 3-0-val írták jóvá utóbb a Dinamo Kijevnek, a Roma pedig kemény pénzbüntetést, és több zártkapus meccset kapott „jutalmul”.

Nem véletlen egyébként, hogy a Bp. Honvéd vezető, az UEFA-hoz benyújtott óvásukban épp erre az esetre – is – hivatkoztak. Merthogy józan ésszel gondolkozva bizony Romániában, azon a rossz emlékű meccsen is éppen így kellett volna történnie mindennek…

© Focivilág Pécs Kft. | 7622 Pécs, Bajcsy-Zs utca 9. mfsz 21-22. | +36 70 423-6044 | focipecs@furgenyuszi.hu | www.furgenyuszi.hu