Gianluigi Buffon, a Juventus 41 éves világklasszisa a közelmúltban egy nagyon érdekes „levelet” tett közzé, mindezt a The Players Tribune nevű portál felkérésére. Az írást, a mmár leginkább levezető világbajnook hálóőr 17 éves önmgaának címezte.
Sokminden kiderül belőle Buffon pályafutásának legsötétebb napjaiból, nyíltan vall például arról, hogyan küzdött meg a depresszióval pályafutása csúcsán. A Juve portása azt is elmeséli, hogyan dőlt el, hogy kapus lesz, és arról is ír, mi volt az, ami megváltoztatta az életét, ami kiszakította őt a monoton hétköznapokból.
Az biztos, hogy Buffon most bebizonyította, nem csak kapusként tartozik a legnagyobbak közé, hanem bizony írói vénája is elismerésre méltó.
Alább Buffon „levelének” magyar fordítását közöljük:
„Kedves 17 éves Gianluigi..
Úgy írom neked ezt a levelet ma este, mint egy 41 éves férfi, aki annyi, de annyi dolgot tapasztalt már meg az életben, és aki elkövetett néhány hibát is. Van számodra néhány jó, és néhány rossz hírem is. Így igaz, tényleg itt vagyok, hogy beszéljek neked egy kicsit a lelkedről.
Igen, a lelked. Hiszed, vagy sem, neked is van.
Kezdjük a rossz hírrel. 17 éves vagy. Hamarosan valódi labdarúgó leszel, épp, mint az álmaidban. Most azt hiszed, hogy mindent tudsz. Az igazság azonban az, barátom, hogy francot sem tudsz.
Pár napon belül kezdődként kapod meg az esélyt életed első Serie A-s meccsén a Parmában. De még ahhoz sem tudsz eleget, hogy félj. Ágyba kellene bújnod, és meginni egy pohár langyos tejet. De te mit fogsz csinálni? Elmész egy éjszakai klubba egy jóbarátoddal a Primaverából.
Csak egy sörre. Igaz?
De aztán túlzásba viszed. Mintha egy film szereplője lennél. A keménylegény. Általában így tudsz megbirkózni azzal a nyomással, amiről még csak nem is tudod, hogy érzed. Hamarosan hajnali egy lesz, és te az éjszakai klub előtt vitatkozol pár rendőrrel.
Gianluigi Buffon 17 évesen mutatkozott be az olasz élvonalban a Parma színeiben
Csak menj haza! Bújjál ágyba.
És kérlek, könyörgök neked, hogy ne vizeld le a rendőrautó kerekét! A biztos urak nem fogják szórakoztatónak találni, a klubod sem fogja szórakoztatónak találni és kockára teszel mindent, amiért eddig dolgoztál. Ez az a káosz, amit magadnak okozol, minden ok nélkül. Ég benned egy tűz, ami arra sarkall, hogy hibákat kövess el. Természetesen most azt hiszed, hogy megmutattad a csapattársaidnak, milyen erős és szabad vagy, de valójában ez csak egy álarc.
Pár napon belül három olyan ajándékot fogsz kapni, amelyek részegítőek, ugyanakkor nagyon-nagyon veszélyesek.
Pénzt, hírnevet és álmaid munkáját.
Most biztosan arra gondolsz: „Mégis mi lehetne veszélyes ebben?”
Valóban, ez egy paradoxon.
Egyrészt igaz, hogy a kapusnak bizalomra van szüksége. Rettenthetetlennek kell lennie. Ha egy menedzser választhat a világ legképzettebb, és a világ legrettenthetetlenebb kapusa között, garantálom, hogy minden egyes alkalommal a rettenthetetlen rohadékot választja.
Másrészt egy rettenthetetlen ember könnyen elfeledkezik az elméjéről. Ha nihilisztikusan éled az életedet, és a gondolataid csak a futball körül forognak, a lelked egy idő után elsorvad. Végül annyira depressziós leszel, hogy nem akarsz kikelni az ágyból sem.
Nevess csak, ha gondolod, de éppen ez fog történni veled is. A karriered csúcsán, amikor már elértél mindent, amit egy ember az életében elérhet. Huszonhat éves leszel. A Juventus és az olasz válogatott kapusa. Lesz pénzed, és el fognak ismerni. Az emberek Supermannek fognak tartani.
De nem vagy szuperhős. Csak egy ugyanolyan ember, mint bárki más. Az az igazság, hogy a hivatásoddal járó nyomás robottá változtathat. A rutinjaid börtönébe kerülhetsz. Edzel. Hazamész és tévézel. Alszol. Másnap is ugyanezt teszed. Nyersz. Veszítesz. Mindezt újra, és újra.
Egy havas, sáros meccsen debütált a válogatottban, Gianluca Pagliuca sérülése miatt csereként beállva az Oroszorság elleni vb-pótselejtezőn
Egy nap, amikor felkelsz és edzésre indulnál, a lábaid remegni kezdenek. Olyan gyenge leszel, hogy még az autódat sem tudod vezetni. Először azt gondolod majd, hogy ez csak fáradtság, vagy elkaptál egy vírust. De aztán rosszabbá válik. Egyszerűen csak aludni szeretnél majd. Az edzéseken minden egyes védésnél úgy fogod érezni, hogy óriási erőfeszítésre van szükséged hozzá. Hét hónapon át nehezedre esik majd bármi örömöt találni az életedben.
Ezen a ponton meg kell állnunk.
Mert tudom, hogy mi gondolsz, amikor 17 évesen ezt olvasod.
Azt mondod: „Ez mégis hogyan lehetséges? Boldog ember vagyok. Született vezér. Ha a Juventus kapusa vagyok, milliókat keresek, akkor muszáj boldognak lennem. Az lehetetlen, hogy depressziós vagyok.”
Nos, fel kell tennem egy fontos kérdést. Miért döntöttél úgy, hogy az életedet a futballnak szenteled, Gigi? Emlékszel még?
És kérlek, ne csak annyit mondj, hogy Thomas N’Kono miatt történt. Muszáj mélyebbre ásnod. Emlékezned kell minden részletre.
Igen, 12 éves voltál.
Igen, az 1990-es világbajnokságot Olaszországban rendezték.
És igen, az első meccs, az Argentína–Kamerun mérkőzés a San Siroban volt.
De hol is voltál az első meccsen? Csukd be a szemed. A nappaliban voltál, egyedül. Miért nem voltak ott veled a barátaid, mint általában? Nem tudod felidézni. A nagymamád a konyhában volt, ebédet készített. És annyira meleg volt azon a napon, hogy becsukta az összes ablakot, hogy egy kicsit lehűljön a szoba. Teljesen sötét volt, leszámítva a televízió sárgás fényét.
Mit látsz?
Látod ezt a furcsa nevet: Kamerun.
Fogalmad sincs, hol van Kamerun. Ezt megelőzően még azt sem tudtad, hogy létezik ilyen hely. Természetesen ismerted Argentínát és Maradonát, de mégis, van valami csodálatos a kameruni játékosokban. A szikrázó nyári napsütésben olyan meleg van, de a kapusuk mégis teljes felszerelést visel. Hosszú fekete nadrágot. Hosszú ujjú zöld mezt, rózsaszín gallérral. Ahogy mozog, ahogy áll, az a csodálatos bajusz. Megmagyarázhatatlan módon elbűvöli a szívedet.
Ő a legmenőbb ember, akit valaha is láttál.
A kommentátor azt mondja, hogy Thomas N’Kononak hívják.
Aztán jön a varázslat.
Jön egy argentin szöglet, Thomas kifut a tömegbe, és 25 méterre öklözi a labdát. Ez az a pillanat, amikor már tudod, hogy mihez akarsz kezdeni az életeddel.
Nem csak egyszerűen kapus akarsz lenni.
Olyan akarsz lenni, mint amilyen ez a kapus.
Vad, bátor és szabad akarsz lenni.
Telnek a percek, nézed a meccset, és azzá válsz, aki vagy. Az életed meg van írva. Kamerun gólt lőtt, és annyira ideges lettél, hogy képes lesz-e kibírni a pszichés nyomást. Felugrottál a kanapéról. Az egész második félidőt a TV-állvány körül járkálva töltötted. Amikor Kamerunból a második embert állították ki, már hallgatni sem tudtad a meccset.
Az utolsó öt percben levetted a hangot, és a TV mögött mászkáltál fel-alá.
Időnként belenéztél, hogy mi történik, aztán visszamentél a TV mögé.
Végül odapillantottál, és a kameruni játékosok már ünnepeltek. Már szaladtál is ki az utcára. Két másik gyerek a környékről pontosan ugyanezt tette. Azt üvöltöttétek egymásnak: „Láttad Kamerunt? Láttad Kamerunt?”
Azon a napon gyúlt fel benned a tűz. Kamerun egy létező hely. Thomas N’Kono egy létező ember. Meg fogod mutatni a világnak, hogy Buffon is létezik!
Ezért lettél futballista. Nem csak a pénz és a hírnév miatt. Hanem Thomas N’Kono megjelenése és stílusa miatt. A szellemisége miatt.
Nem szabad elfelejtened: nem a pénz és a hírnév a cél. Ha nem vigyázol a lelkedre, ha nem keresel inspirációt a futballon kívüli dolgokban, tönkre fogsz menni. Ha adhatok egy tanácsot, legyél sokkal kíváncsibb a téged körülvevő világra most, amikor még fiatal vagy. Nagyon sok szívfájdalomtól fogod megmenteni saját magad, és különösen a családodat.
Hogy kapus legyél, bátornak kell lenni, ez igaz.
De attól, hogy bátor vagy, nem kell tudatlannak lenned, Gigi!
A depresszió legmélyén valami furcsa, és csodálatos dolog fog történni. Egy reggel úgy döntesz, hogy megtöröd a rutinodat, és egy másik torinói étterembe mész el reggelizni. Új utakon fogsz sétálni a városban, és el fogsz sétálni egy múzeum előtt.
Kint egy plakáton az szerepel, CHAGALL.
Hallottad már ezt a nevet az előtt. De a művészetről nem sokat tudsz.
Dolgod van ezzel.
Meg kell találnod a saját utadat.
Te Buffon vagy.
De ki is Buffon?
Kicsoda is vagy te valójában?
Tudod?
A Juventusban is hamar alapember lett
Ez a levelem legfontosabb része. Azon a bizonyos napon be kell menned abba a múzeumba. Ez életed legfontosabb döntése. Ha nem mész be abba a múzeumba, ha továbbra is futballistaként, Supermanként folytatod az életedet, akkor ez után is el fogod nyomni az érzéseidet, és a lelked tovább fog sorvadni.
De ha bemész, akkor Chagall képeinek százait fogod látni. A legtöbbjük semmit sem fog kiváltani belőled. Lesznek szépek, lesznek érdekesek, és lesznek, amelyek egyáltalán nem neked szólnak.
De aztán meg fogsz látni egy képet, amely villámcsapásként talál el téged.
A címe: A sétány
Ez egy majdhogynem gyerekes kép. Egy nő és egy férfi egy parkban piknikezik, és minden varázslatos. A nő repül az ég felé, mintha csak egy angyal lenne, a férfi pedig a földön áll, a kezét fogva és mosolyog.
Olyan, mintha egy gyermek álma lenne.
Ez a kép egy másik világból üzen valamit. Egy gyermek érzéseit idézi fel. Ez az érzés a maga egyszerűségében okoz örömöt.
Az érzés, amikor Thomas N’Kono 25 méterre öklözte a labdát.
Az érzés, amikor a nagymamád a konyhából szólongat.
Az érzés, amikor a TV mögött ülsz a sötétben és imádkozol.
Amikor öregszünk, ezeket az érzéseket egyre könnyebben felejtjük el.
A következő napon muszáj visszamenned a múzeumba. Ez létfontosságú!
A pénztárban ülő hölgy viccesen fog rád nézni. Azt fogja mondani: „Nem tegnap voltál itt?”
Nem számít. Menj vissza. Ez lesz számodra a legjobb gyógymód.
Amikor kinyitod az elmédet, a belső nehézségeid fel fogak szállni, épp, ahogyan a nő felszáll a levegőbe Chagall festményén.
Valami elképesztő irónia van ebben a pillanatban. Néha azt gondolom, hogy az életünket muszáj magunknak írnunk. Annyi megmagyarázhatatlan és gyönyörű dolog történik veled, és úgy tűnik, ezek kapcsolatban vannak egymással. Ez az egyik közülük.
Mert ha te a Parma fiatal játékosaként tudatlanságból megteszel dolgokat, azok megbélyegeznek téged. Egy nagy meccs előtt egy nagy gesztust akarsz tenni, hogy megmutatasd a csapattársaknak, a szurkolóknak, hogy te egy igazi vezető vagy, hogy bátor vagy és valódi egyéniség.
Így egy üzenetet fogsz írni a mezedre, amit még az iskolában láttál, egy padba faragva.
Azt fogod írni: „Halál a gyávákra”.
Szerinted ez csak egy motiváló felkiáltás.
Nem tudod, hogy ez a fasiszták szlogenje.
Ez az egyik hiba, amivel sok fájdalmat okozol a családodnak. De ez egy fontos hiba is, mert emlékeztet rá, hogy ember vagy. Újra és újra emlékeztetni fog arra, hogy francot sem tudsz, barátom.
Ez jó, mert a labdarúgás kiváló munkát fog végezni, hogy meggyőzzön arról, különleges vagy. Viszont nem szabad elfelejtened, hogy nem különbözöl a csapostól, vagy a villanyszerelőtől, akivel az életben jó barátok lesztek.
Ez az, ami ki fog szabadítani a depresszióból. Ne arra emlékezz, hogy különleges vagy, hanem arra, hogy ugyanolyan vagy, mint bárki más. Ezt most, 17 éves fejjel még nem tudod megérteni, de garantálom, hogy az igazi erő az, ha meg mered mutatni a gyengeségedet.
Megérdemled az élet ajándékait, Gigi. Pont úgy, mind bárki más. Emlékezz erre!
Túl fiatal és naiv vagy még ahhoz, hogy megérthesd a dolgok összefüggéseit. Csak sajnálom, hogy nem nyitottad meg hamarabb az elmédet a világ dolgai előtt. Talán csak ennyin múlik, hogy ki vagy te. Amikor 41 éves leszel, érezni fogod belül a tüzet. Még mindig nem leszel elégedett, sajnálom, hogy ezt kell mondanom. Még akkor sem, amikor a karodban tartod a világbajnoki trófeát, nem fog enyhülni az érzés. Amíg nem lesz olyan szezonod, amikor egyetlen gólt sem kapsz, nem leszel elégedett.
Igen, talán igaz is, hogy mindig ilyen voltál.
Emlékszel az első télre, amikor ellátogattál a nagybátyádhoz Udinébe, a hegyekbe? Vagy ez egy olyan emlék, ami csak idősebb korban elevenedik fel újra?
Négy éves voltál. Éjszaka volt, és havazott. Még soha nem láttál azelőtt havat. Felébredtél, kinéztél az ablakon, és olyan volt, mint egy álom. Az egész ország fehér volt.
Kint futottál a pizsamádban, és a hóra nézve nem is értetted, hogy mi az. De nem tétováztál. A havas tájra néztél, és mit csináltál? Van róla fogalmad? Kíváncsi vagy? Esetleg befutottál a kabátodért?
Dehogy! Jól beleugrottál. Félelem nélkül.
A nagymamád csak kiabált, „Gianluigi! Ne! Ne! Ne!”
Jól átáztál, és csak vigyorogtál.
Egész héten lázas voltál.
De nem bántad meg.
Nem hezitáltál. Egyenesen bele a hóba.
Ez vagy te.
Buffon vagy.
Meg fogod mutatni a világnak, hogy létezel.”
