Adidas vagy Puma – Két márka, két testvér harca

A két legnagyobb sportmárka harca egészen 1948-ig nyúlik vissza, mikor a fivérek elváltak és létrehozták saját márkájukat. Adolf bejegyeztette az Adidast, míg Rudolf a Pumát.

A két legnagyobb sportmárka harca egészen 1948-ig nyúlik vissza, mikor is a fivérek elváltak és külön-külön létrehozták saját márkájukat. Adolf bejegyeztette az Adidast, míg Rudolf a Pumát. Soha többé nem álltak egymással szóba. Végigjárjuk a két márka útját, bemutatva versengésüket, harcukat és sikereiket! A történetet az Adidasszal kezdjük, hiszen minden Adolf ötletével kezdődött.

Az Adidas márka megszületése úgy történt, ahogy az a mesékben szokott. 1920-at írtunk, mikor is egy Nürnberg melletti kis faluban, Herzogenaurach-ban egy atlétikáért rajongó péklegény, Adolf Dassler úgy döntött, hogy elege van a szakmájából, és nem süt több kenyeret. Adolf otthagyta munkahelyét, a családi házuk fürdőszobáját átalakította műhellyé, és futócipőket kezdett el készíteni. Az első világháború után Adolf olcsón tudott szerezni nagy mennyiségű alapanyagot a cipők elkészítéséhez. 1924-ben már olyan sikeres volt a vállalkozása, hogy  testvére, Rudolf is beszállt az üzletbe. Egy évvel  később, 1925-ben már tizenkét munkás gyártotta a  kétszázhuszonhárom grammos, bőrtalpú, szegecses  futócipőket. A testvérek közös vállalkozása egészen  huszonnégy éven keresztül, 1948-ig sikeresen  működött, de akkor úgy összevesztek a Dassler
 fivérek, hogy Rudolf a falut átszelő patak túloldalára költözött, és  megalapította Puma névre keresztelt márkáját. Az ellentét egész életükben  áthidalhatatlan volt, Adolf még Rudolf halálos ágyánál sem jelent meg. A két  testvér ugyan egy temetőben nyugszik, de annak két legtávolabbi pontján.  Történetüket egy 2007-es német dokumentumfilmben fel is dolgozták, amely  az Adidas vagy Puma – Két testvér története címet kapta.

Miután a testvérek külön vállalkozásba kezdtek, 1948. augusztus 18-án Adolf hivatalosan is levédette az Adidas márkanevet és az azóta legendássá vált három csíkot. A márkanév egyébként az alapító Adolf Dassler, Adi becenevéből és a vezetékneve első három betűjéből származik.

Adidas vs Puma

Első arany

A szegecses futócipők kialakítása merőben eltért az abban az időben kapható ilyen célú lábbelikből. Nem is kellett sokáig várni az első olyan olimpiai aranyéremre, amelyet Adidas csukában nyert meg egy futó. A történet érdekessége, hogy az első Adidas-os arany a berlini olimpián született, és egy Jesse Owens nevű fekete futó nyert meg. Nagy bátorság volt Adolf Dasslertől, hogy egy fekete sportoló lábára adta futócipőjét, Hitler nem is nézte jó szemmel a Jesse teljesítményét. Kezdetben főleg a sportolók találták meg az Adidast, mindenki ebben a korszerű lábbeliben akart versenyezni. Mára ez átalakult, ma már súlyos dollárokat fizet a cég egy-egy sportolónak, hogy az ő ruháit hordja. Az Adidas egyébként először hivatalosan 1954-ben a németországi futball világbajnokságon tűnt fel szponzorként, mikor Nyugat-Németország hivatalos támogatója volt. Ennek az az érdekessége, hogy ezen a világbajnokságon a németek megnyerték a VB-t, pedig nem is akárkikkel játszották a döntőt, a magyar Aranycsapat volt az ellenfelük. Az Adidas egyébként 1968-tól kezdve a MOB – Magyar Olimpiai Bizottság – gyémántfokozatú támogatója, a cég szállítja a mindenkori olimpiai csapat hivatalos szerelését.

Sportruházat

A futócipők sikerén felbuzdulva hamarosan más sportágaknak is elkezdtek lábbeliket gyártani az atlétikai sportok mellett. A cég 1963-ban dobta piacra első focilabdáját, amelyet a Santiago névre keresztelt. 1970-től kezdve pedig az Adidas az a cég, amely minden VB-re egy külön labdát készít, és azzal játsszák a meccseket. 1967-ben ruhákkal bővül a márka kínálata, ekkortól kaphatóak voltak már melegítők, trikók és nadrágok is.

Kép: facebook.com/adidasRunningHU

Logó

Bár a nevet és a három csíkot már 1948-ban levédette Adolf Dassler, a három csík 1967-től csak a cipőkön jelent meg, a leveles logót pedig csak 1972-ben alkották meg a müncheni olimpiára. A leveles logó egészen 1997-ig volt a cég márkajelzése, de ekkor lecserélték, és a három csíkból álló háromszög logót használták. Később visszatért a leveles logó, amely az Adidas Original vonalának lett a jelzése. Az Adidas logókra mindig az egyszerűség, a kifinomultság volt a jellemző. A ma használatos háromszöget formáló csík azt a hegyet, azt a kihívást jeleníti meg, amelyet le kell győzni, mind a sportban, mind az életben.

Új idők

1978-ban az Adidast Adolf fia, Horst vette át, majd tíz évvel később, 1988-ban részvénytársasággá alakult a cég, 1995 óta pedig a tőzsdén is jegyzik. Az első magyarországi Adidas üzletre elég sokat kellett várni, 1987-ben Horst Dassler személyesen nyitotta meg az első üzletet hazánkban, a Váci utcában. Ma már több mint hetven üzlete van a sportmárkának Magyarországon, és mintegy hatmilliárd forintos forgalmuk van évente. Nemcsak a MOB-ot támogatja az Adidas, a 2008-as Pekingben rendezett olimpia szponzoraként hatalmas összeget adott a rendezvények lebonyolítására. A 2006-os futball világbajnokságon érdekes összecsapásnak lehettek tanúi a nézők, hiszen a francia és az olasz csapat játszott a győzelemért, az egyik Adidas, míg a másik Puma márkájú felszerelésben.

2008-ban Berlinben volt látható Estevan Oriol 1979 című fotókiállítása, amely az Adidas és a kosárlabda történetét mutatta be fekete-fehér képeken keresztül. Az Adidas egyébként lelkesen támogatja a kosárlabdát Magyarországon is, az ország több pontján is megrendezik minden évben az Adidas Streetball nevű sportversenyt.

Már említettük, hogy kezdetben inkább a sportolók keresték az Adidast, hiszen mindenki a cég új termékeit akarta használni, ma már ez nincs így. Számos sportmárka van a piacon, nagy a verseny, már sokkal több függ a marketingtől, mint az újításoktól és a minőségtől. Sok cég tud kiváló minőségű cikket gyártani, de nem mindegy, hogy milyen arculat társul hozzá, az arculathoz pedig hozzátartoznak a sztárok, a híres emberek, akiknek ma már hatalmas összegeket kell fizetni.

Az első Adidast viselő sztár – nem kapott hatalmas lóvét ezért – Bob Marley volt, aki szívesen lépett háromcsíkos lábbeliben a színpadra. Aztán jött a RUN D.M.C. Talán ennek az együttesnek köszönheti az Adidas a legtöbbet. A RUN D.M.C. kedvenc cipőjét dalba öntötte Superstar My Adidas címmel. És ez volt az az együttes is, akinek a koncertjén körülbelül húszezren dobták a levegőbe Adidas márkájú cipőjüket, mikor az együttes erre szólította fel őket. A híres 2002-ben meggyilkolt DJ. Jam Master Jay temetésén is többen viseltek Adidas cipőt a sír körül. A RUN D.M.C. mellett a Korn is dalba foglalta az Adidast A.D.I.D.A.S. címmel. A Korn énekese Jonathan Davis melegítőket is tervezett az Adidas számára. Sokkal később a már Missy Elliot által tervezett kollekciók az egész világon elérhetőek voltak a fogyasztók számára.

A sportolókat sem szabad kihagyni, hiszen mégiscsak egy sportmárkáról van szó. A német teniszezőnő Steffi Graf-ot, a brazil focista Kakát, az argentin labdarúgó Lionel Messit és a francia futballista Zinédine Zidane-t is az Adidas szponzorálta, sok más sportoló mellett. 1997-ben a márka reklámarca David Beckham lett, akivel hihetetlen sikereket ért el a cég. Magyar sportolókat nem támogat az Adidas, de például Puskás Öcsi hetvenedik születésnapjára készíttetett a cég egy színarany futballcipőt.

Forrás:
Youtube: Adidas vagy Puma – Két márka, két testvér harca
Wikipedia

© Focivilág Pécs Kft. | 7622 Pécs, Bajcsy-Zs utca 9. mfsz 21-22. | +36 70 423-6044 | focipecs@furgenyuszi.hu | www.furgenyuszi.hu